Törökországba látogatott Stoltenberg NATO-főtitkár

Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy Törökország és Görögország között vannak kérdések és problémák, ám mikor véleménykülönbségek merülnek fel, meg kell akadályozni ezek elmérgesedését.

Törökországba látogatott Stoltenberg NATO-főtitkár

Mevlüt Çavuşoğlu azt is hozzátette: Törökország ellenzi a megkülönböztetést a terrorellenes küzdelem terén.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár törökországi látogatása keretében Ankarában találkozott Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszterrel.

A kétoldalú tárgyalást követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

Çavuşoğlu külügyminiszter beszédében kijelentette:

„Sokkal több támogatást várunk a NATO-tól a terrorellenes küzdelem terén. Tudjuk, hogy a Főtitkár így gondolkodik, és köszönjük neki. Ellenezzük a megkülönböztetést a terrorellenes küzdelem terén. Tovább harcolunk minden terrorszervezet ellen” - mondta.

Çavuşoğlu reagált Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kijelentésére is, mely szerint „éket vertek Törökország és Oroszország közé”.

„Sajnos számos európai barátunk a populizmust követi a komolyság helyett. A francia köztársasági elnök nyilatkozatát több ország cáfolta. Olyan nyilatkozatot várunk, amely illik egy köztársasági elnökhöz. Macron el akart jönni a hónap elején Oroszországgal és Iránnal Ankarában tartott csúcstalálkozóra. Mivel nem kapott helyet a háromoldalú csúcstalálkozón, nem jött. Ez az esemény a dumai támadás (április 7.) előtt történt.

Nem a francia köztársasági elnök fogja megrontani kapcsolatunkat Oroszországgal. Kapcsolataink erősek Oroszországgal. Az effajta nyilatkozatok nem helyesek” - mondta.

Stoltenberg az Afrin térségében a Török Fegyveres Erők által a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezet ellen január 20-án indított Olajág Hadművelet kapcsán, melynek célja a terroristák ártalmatlanná tétele, és a testvéri és baráti helyi lakosság felszabadítása a zsarnokság alól, kijelentette: örömmel fogadták, hogy Törökország átláthatóan cselekedett a hadművelet során.

Stoltenberg az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia vegyifegyver-vádakat követő szíriai támadása kapcsán kijelentette: „A támadás célja a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának csökkentése. Üzenete van” - mondta a NATO-főtitkár.



Még több hír